Sajnos hajlamos vagyok arra, hogy ha egy adott játékról nem éppen pozitív véleményeket olvasok, akkor valamiért játék közben csak a hibákat veszem észre, és a jó vagy jobb dolgok felett elsiklik a figyelmem. A 2010-ben megjelent Medal Of Honor esetében is így voltam, de meglepődtem és csalódtam. Ha kíváncsiak vagytok a pálfordulásra, ami a Medal Of Honor-ral kapcsolatban történt velem, kattintsatok a 'tovább' gombra! 

A Call Of Duty trónra kerülése előtt a Medal Of Honor - Allied Assault volt a második világháborús FPS-sek netovábbja. A Call Of Duty térhódítása ellenére az Electronic Arts nem volt rest továbbvinni a Medal Of Honor sorozatot a Pacific Assault-tal 2004-ben. 2007-ben, mikor a Call Of Duty, a Modern Warfare első részével immár a jelenkorba helyezte a csatateret, a MoH úgy gondolta megmarad a 2. vh-s gyökereknél és az Airborne-nal ismét megörvendeztette a játékosközönséget. Azonban, a CoD sorozat mennybemenetelét megirigyelve és a korral való haladás érdekében az EA kénytelen volt meglépni a MoH modern korba való helyezésének lépését, hiszen lássuk be: a 2. VH, mint téma már a végletekig lerágott csont.

Akárcsak a Call Of Duty-ban itt is több karaktert vehetünk irányítás alá, bár itt a helyszínek között jóval nagyobb a kohézió, akárcsak a karakterek között. Az egész játék Afganisztánban játszódik, ahol a bevetésre küldött 2 SEAL csapat 1-1 tagját, bizonyos Rabbit és Deuce nevű katonákat irányíthatunk, illetve később egy Army Ranger, Adams bőrébe is bebújhatunk. A történet nem egy nagy etvasz, a szokásos Amerika vs. arabok témakör, ahol egyik csapat segíti a másikat, majd egyik a másik megmentésére indul, akit végül az első csapat fele indul megmenteni... Főleg eleinte még a CoD részeknél is laposabb a történeti szál, ami talán a későbbi részeknél pörög csak fel.

Nem húzom tovább az időt: a játékkal eltöltött első óra után konkrétan nem tudtam mit gondoljak a játékról. Egy rendkívül izzadságszagú, "gagyi", jellegtelen CoD-klónt láttam csak benne. Az első pályák rendkívül fantáziátlanok szerintem és hogy teljesen őszinte legyek nem sok választott el attól, hogy még így az elején abbahagyjam a játékot és uninstalláljam. Azonban a kíváncsiságom és a jó szívem adott a játéknak még egy esélyt.

Rengeteg dolog ismerős volt CoD-sorozat részeiből: kezdve a karakterek becenév-rendszerével, a megszokott "kövesd Price-ot" típusú lopakodós részeken át egészen az ajtó berúgását követő lassított lövöldözéses helyekig. Mindez viszont csak koncepció szintjén azonos a nagy öreggel, a megvalósítás már hagy kívánnivalót maga után. Természetesen nem kell vérgagyi minőségre gondolni (elvégre az EA keze van a dologban), egy City Interactive-os Sniper: Ghost Warrior-t még így is keresztbe lenyel a MoH. A fegyverek terén sincs akkora változatosság és a meglévők sincsenek annyira részletesen vagy jól kidolgozva, de szerencsére mindegyik 100%-ban használható. A két alapfegyver mellé van egy végtelen lőszerrel ellátott oldalfegyverünk is, illetve társainknál mindig akad 1-2 (S.A.W. gépfegyver esetén 5-6) tárnyi lőszer, ha kifogynánk. A késünk viszont egy mókás darab. Alapesetben ugyanúgy hadonászhatunk vele, mint a CoD-ban, de a konkrét támadásnál mindig egy másik animációt kapunk, ahogy beleszúrjuk az ellenfél hátába, nyakába stb.. a kést. Poén, hogy a hullákat is végtelenségig szúrkálhatjuk, ha esetleg megizzasztottak volna minket egy adott részen, sőt! Társaink teljesen jól bírják azt, ha mondandójuk közepén éppen az arcukba, nyakukba vagy éppen veséjükbe szúrjuk a kést...

Viszont ezeken kívül csomó jó dolog is van a játékban. Először talán azt a részt említeném meg, ahol a CoD AC-130-as mókájához hasonlóan különféle égi áldások (Hellfire rakéta, lézerirányzékos- és sima bomba, stb..) segítségével tisztíthatunk meg egy falut. Aztán ott van a quadmotoros pálya, ahol szőrmók társunkkal az afgán hegyekben rodeózunk a quaddal éjnek idején és adott helyre érve brutális mesterövészpuskánkkal fejezhetünk le terroristákat. És persze nem hagyhatom ki a helikopteres részt, amit ugyan láthattunk már a Call Of Duty: Black Ops-ban, de itt azért másként nézett ki a dolog. Míg a CoD: BO-ban a helikopter mozgását is mi irányítottuk, itt csak a célzásra és lövésre kell odafigyelnünk. Kevésbé interaktív ugyan, de számomra mégis sokkal-sokkal élvezetesebb és pörgősebb volt, mint a Black Ops-ban. Ugyan még ennél is kisebb dolog, de valahogy fejlövéseket is szívesebben adtam le ebben a játékban, ugyanis a képernyő alján megjelenő kis ikonon kívül elégedettséggel eltöltő csattanó hang és véreffekt kíséretében hull porba a gaz ellenfél. Kivéve, ha sörétes puskával lőjük fejbe, ugyanis ekkor már fej nélkül teszi mindezt.

Ezeken kívül van még egy lényeges különbség, amire mikor rájöttem, a Medal Of Honor-t rögtön más színben kezdtem látni. Call Of Duty-s videók alatt láttam - állítólag - katonaságban szolgált emberek kommentjeit, mely szerint a valóságban sosem olyan kristálytiszta a rádió hangja, mint ahogyan azt a játékban hallható. És valóban. Ez az, ahol pl. a Medal Of Honor messze a CoD fölé magasodik. Realizmus. Valljuk be, a Call Of Duty nem egy katonai szimulátor, sokkal inkább egy pörgős akciófilm, ahol a realizmust feláldozzák az epic helyszínek és mozdulatok oltárán. Teljesen rendben van, de valahol az ember mégis hiányol egyfajta 'komolyságot' a CoD-ból. Ha ez nem tetszik neki, akkor maradhat az ArmA vagy Operation Flashpoint-féle száraz, unalmasabb katonai szimulációnál. És itt jön a képbe a Medal Of Honor, ami szerintem az arany középutat jelképezi a kettő között.

Olyan apróságokon figyelhető meg ez legjobban, mint pl. a rádióbeszélgetések. Nem a kiegyensúlyozott, stúdiószagú, epikus mondatokról szólnak, hanem spontán, a helyzetnek megfelelően lihegve vagy éppen elbizonytalanodva elmormogott szövegeket hallhatunk, amit adott szituációkban, pl. helikopter közvetlen közelében nem is hallunk rendesen. Továbbá, ha egy társunk mellett állunk, mikor az a rádióba szól, akkor a rádión kívül a 'valóságban' is hallhatjuk a hangját, ami pl. Captain Price esetében nem így volt.. Vagy pl. említést érdemelnek csapattársaink is, akik sokkal effektívebbek, mint a CoD-részekben, ők is teszik a saját dolgukat és én személy szerint az oldalukon harcolva nem Soap MacTavish féle hősnek éreztem magamat, hanem egy, a csapat többi tagjával egyenértékű, egyszerű katonának, ami realizmus szempontjából ismét csak piros pont.

A játékot technológiai szempontból az Unreal Engine 3 támogatja, ami egyáltalán nem jelentene rossz grafikát, azonban sajnos a legtöbb helyen igencsak unalomba, szürkeségbe fullad a környék. Áh, a francba is. Látjátok ezt teszi az emberrel a Call Of Duty. Megszoktuk már az epikus, látványos helyszíneket, láttunk már atomrobbanást, az Eiffel-torony ledőlését, orosz hajóflotta elsüllyesztését és ezek után az egyébként tökéletesen hitelesen ábrázolt afgán hegyvidéki helyszínek már gagyinak és unalmasnak tűnnek, pedig arról nem tehetnek a grafikusok, hogy maga az eredeti helyszín unalmas. De ez van. Zenei részről még egy piros pontot érdemel a játék. Ugyan nem egy Hans Zimmer, de nagyon jól passzol a játékhoz.

A multiplayer módot (ami alatt egyébként a Battlefield újabb részeit is futtató Frostbite Engine dohog és amit maga a DICE fejleszett) sokan szidják, sokaknak tetszik. Nem tudom, mert nem próbáltam ki és nem is hiszem, hogy kipróbálnám, úgyhogy az értékelésnél a többjátékos módot nem vettem figyelembe.

A Medal Of Honor tőlem 4 pontot kap az 5-ből. A kezdeti negatív benyomás ellenére pozitívan csalódtam a játékban, lehetett volna a rosszabb is. Ugyan lehetne kicsit nagyobb változatosság mondjuk fegyverek terén, mégis van egyfajta varázsa, komolyabb hangulata, és ha nem adjuk fel az első pár pálya után akkor egy igen kellemes modern FPS-t játszhatunk végig. Sokkal egyszerűbb és ridegebb, mint egy Call of Duty, de szerintem egy esélyt mindenképp megérdemel.

------------------------------
Játék Info:
Fejlesztő: Danger Close (EA Los Angeles)
Kiadó: Electronic Arts
Év: 2010
------------------------------
Hivatalos honlap:  http://www.medalofhonor.com/ 

A játékból készült egy trailer, a Linkin Park - The Catalyst c. dalával, sőt a videót Mr. Hahn rendezte!