Elég régen volt utoljára ambienttel foglalkozó poszt a blogon, úgyhogy a koncertbeszámolók sokasága után ismét utazásra invitállak benneteket. Ezúttal azonban az út nem lesz annyira sötét, inkább csak titokzatos és sejtelmes. Tehát gyerünk fel a képzelet és tudatalatti hullámvasútjára és katt a 'tovább' gombra... 

A koncertbeszámolók mellett egyébként azért váratott magára ennyit ez a poszt, mert (ahogy már az előző résznél említettem) rengeteg kutatómunkát igényelnek az ambient műfajok bemutatásai. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy mivel nem annyira közismertek az előadók, néha az Isten háta mögötti utolsó helyen lehet a műveiket megtalálni és ha meg is vannak, akkor igyekszem minél többet meghallgatni belőlük, ami nem kis feladat, hiszen ebben az esetben is az általam bemutatott 2 előadónak egyenként kb. 30-30 albuma jelent meg és 1-1 terjedelmesebb album hossza eléri a 45-60 percet is! De sebaj, így legalább könnyebben tudom veletek megismertetni őket.

A témához visszakanyarodva, a mostani rész a Drone Ambientről fog szólni. A drone művek jellemzője az, hogy egy hosszú, monoton "zúgás / búgás" az alapjuk. Innen is a neve, hiszen a drone szó igealakjának a droning-nak a jelentése zúgás, búgás. Ez esetenként nagyban hasonlít a Space Ambient-re, de azért a kettő nem teljesen ugyanaz, már témaválasztás tekintetében sem. (A 2 drone ambient előadó, akiket ismerek - és akik valójában majdnem, hogy ugyanazok, de erről bővebben lejjebb - mindketten az elme és tudatalatti területét próbálják feltérképezni, míg a space ambient értelemszerűen a világűr végtelenségét interpretálja.) További jellemzője még a drone ambientnek, hogy a legtöbb dark ambient műfajjal ellentétben igen gyakoriak a ritmussal rendelkező számok és úgy összességében jóval dinamikusabbak, mint egy alap dark ambient például.

Gondolom legtöbbeteknek új dolog ez, de akár hiszitek, akár nem sokan közületek már hallottatok drone ambientet, csak még - valószínűleg - nem tudtatok róla! Kiváltképp azokra gondolok, akik játszottak a Portal nevű számítógépes játék első részével. Nos, én játszottam vele és a különálló soundtrack albumát is előszeretettel hallgatom és elhihetitek, hogy nem a közkedvelt, aranyos Still Alive kedvéért. A soundtrack albumon található 'Android Hell', 'Procedural Jiggle Bone' és 'Self Esteem Fund' nevű trackek bizony-bizony echte drone ambient számok.

Most pedig, hogy az alaphangulat megvan, csapjunk az idegszálak közé és lássuk az általam ismert 2 drone ambient előadót...

MAEROR TRI

A Maeror Tri a drone ambient 'Lustmordja'. Habár, a drone ambient története is jóval régebben indult el (pl. Robert Rich, egy neves ambient-előadó, is készített drone műveket), a Maeror Tri volt talán az első olyan előadó, aki erre a műfajra specializálódott, így én őket tartom a műfaj úttörőinek. 

A társaság a 80-as évek végén alakult meg három észak-németországi iskolatárs, Stefan "Baraka[H]" Knappe, Martin "Glit[S]ch Git és Helge Siehl által. A Maeror Tri egy nyelvtanilag helytelen latin kifejezés, amit "Gyászoló / Sirató Hármak"-nak lehetne fordítani. Első műveiket 1988-1990 között adták ki. Ezeken, de főleg az első két albumon még egyszerűbb hangszerek, leginkább agyoneffektezett elektromos gitárok hangjai alkották a számokat. Már ezek a korai darabok is igen kellemes atmoszférát tudtak teremteni, de a srácok tovább kísérletezgettek és szép lassan kialakult a drone ambient hangzás, amiben az a számomra döbbenetes, hogy csak igazi vagy éppen házilag barkácsolt "hangszereken" játszanak. Elektromos gitárok, különböző fúvóshangszerek, stb.. természetesen rogyásig pakolva effektekkel, de ezzel véget is ér az elektronikus része a dolgoknak. 

Művészi témáik között sokat szerepel az idő, a képzelet és az emberi elme. Legtöbbször különféle helyszínekre vezetik el a hallgatót. Erre a kedvenc példám a Lost In Glowing Dome (Elveszve a fénylő kupolában) nevű track, ami olyan, mintha egy, a tenger fenekén lévő elhagyatott városban (Rapture?) járkálnánk a kiutat keresve, miközben a tenger folyamatosan hangokat adna ki és végig úgy éreznénk, mintha figyelne minket valaki.

A másik fő témájuk az elme és a tudatalatti. Ezen témával foglakozó albumok közül a legjobbak a többrészes Hypnotikum I és II , illetve a hét tételből álló Emotional Engramm (érzelmi bevésődés), de kiváló a három részből álló Mort Aux Vaches (fordítása: Halál a tehenekre) is. Említésre méltó még a Multiple Personality Disorder nevű munkájuk is, ami 4 "személyiséget" mutat be nekünk: adminisztrátort, érzéstelenítőt, bosszúállót és védelmezőt. Kedvencem azonban mégis a The Subjective Mind c. track, ami olyan hatást kelt, mintha szó szerint belepottyannánk egy emberi agy tengerébe és ott különféle dolgokkal találkozunk: emlékek, helyzetek, külső behatások. A track elején egy szakadozottan feltűnő, majd elmosodó (szerintem) Led Zeppelin dal foszlányait hallhatjuk, mintha az elme tulajdonosa pont erre gondolt volna. Fantasztikus élmény, bele is került ez a track a lejátszólistába. Kötelező meghallgatni!

A Maeror Tri a 90-es évek vége felé sajnos feloszlott, olyan monumentális klasszikusokkal maguk mögött, mint a több, mint háromnegyed órás Myein, illetve a banda feloszlása után (!!) kiadott két, Lustmord Heresy-éhez hasonlóan több epizódból álló Hypnotikum I és II. Öröm az ürömben, hogy a feloszlást követően Stefan Knappe és Martin Git megalapította a Drone Records kiadót és Troum néven folytatták a drone ambientet. A harmadik úriember, Helge Siehl is új projektbe fogott Tausendschoen néven, illetve folyamatosan jönnek ki albumok archív anyagokkal.

Segítség a számokhoz:

• Talita Kum! - Az egyik korai albumról való track, itt még az elektromos gitár volt a legfőbb hangszerük.
• Onyx - Egy derűsebb drone track a Somnia Et Expergisci albumról.
• Lost In Glowing Dome - A már említett vízalatti kupolás track.
• Lacus Somniorum - Szintén egy derűsebb szám, ahol már ritmus is felfedezhető.
• The Subjective Mind - Az emberi elme tengerében való utazás, 2:26-tól kezdődik a Led Zeppelin-es rész.
• Mystagogus - Egy nyersebb, durvább drone szám.
• Amplexari - Az Ambiguitas c. album egyik darabja.
• Pulchritudo - Egy sejtelmes, gitárbetétes track, szintén az Ambiguitas-ról.
• Pandere - A The Beauty Of Sadness album legjobb száma.

TROUM

A cikk elején említettem, hogy az ezúttal bemutatott két előadó valójában egy és ugyanaz. És tényleg! A Troum két Maeror Tri-tag (Stefan Knappe és Martin Git, aka. 'Baraka[H]' és 'Glit[S]ch') által 1997 elején alapított társaság. Nevük, a Traum német szó régi változatából ered, jelentése: 'álom'. Akárcsak a Maeror Tri-s időkben, itt is javarészt igazi hangszerekkel találkozhatunk: elektromos gitár, basszusgitár, harmónika, szájharmónika, furulya, balalajka, melodica, gong, stb.. A kedvenc ilyen hangszerem az ún. buddhista éneklő tálak (singing bowls), amikkel elérhető elég könnyen a droning.

"Álmok, ébren lévő álmodók által megálmodva." Ez a Troum mottója és ezzel egyben összegezhető az együttes témaválasztása is. A Troum a Maeror Tri tudatalattival és elmével foglalkozó ágát vitte és fejlesztette tovább. Központi téma az álom, amit "a tudatalatti legfőbb megtestesüléseként" mutatnak be és "vezetik a hallgatót hipnotikus, álomszerű elmeállapotba, egy szavakkal ki nem fejezhető, nyers tudatszférába, egy útra, amely az emberi benső és lélek ősi esszenciája felé vezet." Ennél jobban én sem tudtam volna megmondani. 

A Troum művei között tehát aligha találunk 'történettel' rendelkezőt. Habár van nekik is egy három részből álló trilógiájuk, mégsincs köztük annyi kohézió, mint pl. a Maeror Tri Hypnotikum-ában. A számok 99%-a klasszikus drone, olyanok, mint a fentebb hallható Portal soundtrack darabjai. Az említett Tjukurrpa-trilógia minden részét érdemes meghallgatni (Harmonies; Drones és Rhythms And Pulsations), de fantasztikus utazást rejt magában a Mare Idiophonika, azaz az önjátszó óceán nevű 59 (!!) perces track is.

Ami azonban hatalmas meglepetés volt számomra és ami miatt nem fogom sosem elfelejteni a Troum-ot, az a Martyn Bates nevű énekessel közös To A Child Dancing In The Wind nevű album. Mikor először meghallgattam a címadó szerzeményt én lepadlóztam konkrétan és vagy 15x egymás után lement még a dal. Ez az album konkrétan olyan, mintha mondjuk Chris Isaak Wicked Game c. nótája alá raknánk ambient-alapot, csak ez ezerszer jobb. Valami elképesztő minden egyes dal rajta. Martyn Bates hangja tökéletes altatóként hat, és ha belemerültünk kellőképp, akkor a háttérben búgó droning sodor minket tovább. Fel is vettem a lejátszólistába a címadó dalt, szintén kötelező meghallgatni!

Ennél többet nem is akarok mondani a Troum-ról, nem akarom tőletek elvenni a felfedezés örömét. Ha ismerkedni akartok vele, ajánlom a Tjukurrpa trilógia első részét a Harmonies-t, a már említett Martyn Bates-szel közös műveket, illetve az Eald-Ge-Stréon című albumot.

• Wrota Sfer - Amikor kimondom, hogy "drone ambient", egyből ez a track jut eszembe.
• Darvē Sh I - A két részes Darvē Sh első, igen agresszív darabja.
• Sigqan Part 1 - A három részes Sigqan első darabja. A 8. perc környékétől fülkényeztetően kellemes a droning.
• Ignis Sacer - Latinul 'Szent Tűz'. A harmadik Tjukurrpa albumon van, ez is elég nyers track.
• Aggilus - Mágikus track az AIWS albumról.
• To A Child Dancing In The Wind - A Martyn Bates-szel közös album címadó dala. Kötelező!
• Yemanja - Az Ajin albumról egy magasabb hangszínű, szinte már vallásos szám.
• Dhânu-H - Egy baljós track az Eald-Ge-Stréon albumról. 

És a végére itt van a majd' egy órás Mare Idiophonika, azaz az Önjátszó Óceán...